Vége a hétnek, vagyis vasárnap

Na hát most sok elmaradásunk van, de mivel a változatosság kedvéért programváltozás állt be, időnk, mint a tenger. Poci is tele van, és fáradtak sem vagyunk.

Ami kimaradt eddig, bár Dorci nagyon féltette, hogy baja lesz a háborúra tervezett járműnek attól, hogy rámászok. Hát ki kell jelentenem, hogy a Renault gyár kiváló munkát végzett, és nem szakadt össze alattam.

A gyerek nagyon kis szarházi volt, mert megdobálta Dorcit egy marék kaviccsal, de mivel az apja akkora volt amekkora, nem álltam véres bosszút. (jöhetnek a kommentek, hogy milyen nyámnyila vagyok)

Nos akkor péntek este raktuk le a történet fonalát. Maris: Dorci kérdi, hogy megy a tekerés, mi nekünk jól, majd lásd később...

Szóval elmentünk az Auchanba, vagy ahogy itten mondják Ipermársé Osan! Be is mentünk a French-comté bejáraton, mivel mi is ehhez a megyéhez tartozunk. Vásároltunk mindenfélét, közte játékcsirkét is, bár azt hitük galamb.

De jó, mert egy embernek egy étkezés. És egy kép a kedvenc kis sonkácskáimról...

Hát nem ennivalóan édesek? Egyenlőre még költségvetésen kívül, de majd megoldjuk...

Na hát a szombati nap elmentünk tekerni. Ám előtte még levittük a válaszlevelünket a bébé-nek, mert ugye őt nem hagyjuk aludni. Sajnos nem voltak otthon, talán már ki is költöztek. Mire visszaértünk nem volt ott a levelünk, tehát biztosan kellett nekik. Azóta nem jelentkeztek... Még mindig nem tudom, hogyan néznek ki. Na majd a holnapi takarításnál kiderül... :)

A cél a már emlegetett Ballon d'Alsace volt, ami 1178 méter magas, illetve 1248, de odáig nem megy fel az út. Belfort 380-on van. Dorci akkurátusan kijelentette, hogy ő bizony tolni fogja, amit néha be is váltott, de azért nagyon szépen jött föl, és végül fel is értünk hulla fáradtan. Az elején pár kisvároson mentünk át, még viszonylag vízszintesen, majd amikor beértünk a völgybe, onnantól el is durvult a dolog, így a 800 méterből kb 750-et az utolsó 10 km-n tettünk meg.

Itt még csak sejteni lehet az elénk magasodó hegyet.

A táj szép volt nagyon. Kisebb,

nagyobb

vízesésekkel tarkítva. (rengeteg a kép, ezért mindet nem töltöm fel, csak mindig egy-kettőt illusztrálás képen. Akinek kedve van megnézheti. Na jó nem olyan sok, még nézhető mennyiség)

Az út innentől végig emelkedett, a napocska ragyogott, és kis csapatunk lassan haladt felfele. Mindig kitűztünk egy célt, amit meg kellett tenni, és addig kellett tekerni. Aztán pihi. 700-1700 méter hosszú szakaszokat tettünk így meg egyszerre, bár néha sokat kellett tolni Dorcikát, de legalább így én is kellően elfáradtam. Lassan egyre magasabban voltunk, míg végül meg is jelent a hó. De a hosszas szövegelés helyett beszéljenek a képek:

Ugyan az közeliben:)

De nagyon el is fáradtunk.

Vagy földre szállt angyal?

Vagy Ő?

Végül fel is értünk, ahol is sok siklóernyős volt, meg hétvégi turisták, akik kocsival felmentek, majd nagyképűen sétáltak egy kört, majd kiültek a hüttébe napozni, és sörözni, meg kreppezni, vagyis nagy palacsintát majszolni.

Aztán nagy nehezen búcsút intettünk a kilátásnak, és örömittasan elindultunk lefele. Persze ez egy fokkal könnyebbre sikeredett, és kb 20 perc alatt le is gurultunk a hegy aljához, majd újabb egy óra alatt a kellemetlen szembeszélben haza is értünk. Az utunkat két kis csirke bánta. 66km lett, és 1170 kalória az órám szerint, bár a felfele út 380 volt a lefele 700, de átlagban igaz, és ez számít:) Bedöglöttünk az ágyba és elnyomott a buzgóság azzal a szent meggyőződéssel,hogy másnap korán kelünk, mert megyünk Strasburgba. Reggel, mire minden készen volt, meg is jött az sms az indiai lánytól, hogy szombaton ő márpedig shoppingolni megy, és vasárnap mennek oda, ha van kedvünk csatlakozzunk. Kár, hogy 2 órával a megbeszélt indulás után szólt vissza, és hogy vasárnapról volt szó. Hát akkor nézzünk ki valami közelebbit. Baselt sztornóztam, így Puttyentruyt vettük irányba. Amit igazából Porrentruy-nak neveznek, és Jura kanton második? legnagyobb városa... Már Svájcban voltunk, amikor jött az sms, hogy akkor 10 kor találkozó a szállodánál.... Kár, hogy Strasburg 2 órányira van, mi meg máshol, de nem baj. Furák néha az egyetemet végzett emberek...

Na de át kellett jutni a határon. Az őr megállított a semmi közepén, illetve volt ott határ, csak épp senki nem járt arra. Majd elkérte a személyiket, meg a jogsim, kérdezte hova megyünk, miért. Majd vagy 5 percet szöszmötölt, pötyögött a gépbe. Majd kijött és kérte nyissam ki a csomagtartót. Ami üres volt. Majd elkezdte szétszedni. Közben befutott egy francia rendszámú kocsi, aki meg is állt egy bon jour erejére, majd egy másik is ami szintén köszönt, majd ment tovább. Végül minket is elengedtek, bár még előtte megkérdezte hol lakunk, és mit keresünk ott. Éljen a demokrácia az Unio, az egyenlőség. Javaslatom továbbra is: jódot* a svájciaknak. (Egyre ellenszenvesebb egy nép számomra...)

Pláne azért, mert pocsék időjárásuk volt, és ők sem tudnak vezetni, (jódhiány*) itt a világon a legdrágább a bagett (jódhiány*) és nagyon lassú a cukrásznő (jódhiány*)

Igazából Porrentruy-ban nem sok minden van egy váracskát, meg helyes belvároskát leszámítva.

Dorci képe az első virágokról, meg a bástyáról, amibe be is mentünk, no meg fel!

Ami még izgi volt az a patakocskában lubickuló kacsák, akik néha szexelni is akartak, és örömmel ették a kenyeret, amit mi meg egy idős csak kicsit jódhiányos* bácsi vetett nekik oda. Nagy örömömre néhány kacsa le is folyt a vízesésen, de sajnos tudták hogyan kell, így nem volt halálhörgés siralom stb, de viccesek voltak.

Visszafele még megfagytunk az erdőben egy kicsit, majd minden gond nélkül hazajöttünk, ahol megettük a pisztrángjainkat, majd punnyadtunk.

*A jódhiány Svájcban népbetegség, mivel távol élnek a tengertől, ezért sok volt a kretén amíg nem jódozták a sót. Asszem a kretén már kevesebb (lásd gazdaság), de a jód még mindig nem elég...

Ui.: Bébéről semmi hír...